Mikor a kisfiamról kiderült, hogy hallássérült, semmilyen segítséget nem találtam, hogy felkészítsem őt egy-egy várható vizsgálatra, hogy kicsit vidámabbá tegyem az állandó utazgatást, fül-macerálást, a hallókészülék-viselést, és persze, hogy elmesélhessem neki a saját történetét. Péter még nem volt egyéves, mikor megkapta a hallókészüléket. Nagyon félős-sírós kisfiú volt. Azért kezdtem el rajzolni, hogy ne érje meglepetésként, mikor illesztékkészítésre, hallásvizsgálatra visszük, ahol az első időkben szinte rettegett, keservesen zokogott. Mivel szavakkal elmagyarázni még nem lehetett neki, hová megyünk, maradtak a képek.

Mivel minden hallássérült gyerek története más és más, az illusztrációk mellé írt rövid szövegeket minden szülő úgy alakíthatja, ahogy az ő gyerekével történtek az események. Van olyan kisgyerek, aki még hallott babakorában, van, aki már siketen született. Van, akinek kisebb mértékű volt a hallássérülése és megfelelő megoldásnak bizonyult a hallókészülék, van, akinek olyan súlyos volt a problémája, hogy csak részben, vagy egyáltalán nem hallotta meg a hangokat, beszédet ezzel a készülékkel. Akik a hallókészülék mellett maradtak, azoknak a családoknak ezzel a mesekönyvvel be is fejeződik a történet. Akik cochleáris implantátumot kaptak, mint végül az én kisfiam is, azoknak ez a történet úgy mesélhető, hogy sajnos nem volt elég a hallókészülék, mert nem értették meg a beszédet, nem tanultak meg beszélni. A mesekönyv második kötete – ami remélhetőleg a jövő évben jelenik majd meg –, innen folytatódik és az implantos kisgyerekek megpróbáltatásait meséli el, segítve ezzel a már megműtött és a műtét előtt álló kicsiket (és szüleiket).

Ez a gyermekkönyv segítséget nyújthat azokban a halló gyerekközösségekben is, ahová bekerül egy nagyothalló vagy siket kisgyerek – hogy előmozdítsa a befogadást, lehetőséget nyújtson ennek a "másságnak" az elfogadására. Olyan halló családok könyvespolcára is ajánlom, akik elfogadásra, a "másság" megismerésére kívánják nevelni gyermekeiket.