A házi gyermekorvos előveszi zsebéből a kulcscsomóját, majd megrázza. Ha a baba összerezzen: remek, a csöppség hall! – ha meg se mozdul: annyi baj legyen, biztos alszik! Ugye, egyikőnk sem szeretné, ha ezen a jól bevált módon ellenőriznék kisbabánk hallásának épségét! De a másik népszerű "házi" módszer – amit nagymamák hagynak unokáikra – sem megnyugtató: "Kislányom, csapd csak oda a kórházi vaságy lábát a padlóhoz, akkor elválik, hall-e a gyerek, avagy sem…"

 

Nem, nem válik el! Többek között azért nem, mert a hallástanulási képesség is velünk született, nemcsak a hallás képessége! A csecsemő nem feltétlen reagál minden hangra, nem is tudja kötni őket semmihez, maximum fizikai fájdalomhoz – ebből pedig az esetleges halláscsökkenés, halláskárosodás mértékét nem tudhatjuk meg. Másrészt a hallásvesztés fokozatosan is történhet (ennek oka genetikai is lehet), a kisbaba 3-4 hónapos koráig remekül hall, egy idő után mosolyogva fordul édesanyja felé, később viszont meg sem moccan a kiskocsijában, mikor mi majd’ kiugrunk a nadrágunkból egy kerítést szaggató kutya ugatásától.

 

Magyarországon nem univerzális a csecsemőkori hallásmérés, valahol mérnek, valahol nem, nincs mindenhol a kórházak, klinikák rutinjában. (EMIATT ÉVENTE MINTEGY 50-100 CSECSEMŐ HALLÁSSÉRÜLÉSE FELDERÍTETLEN MARAD ÉS ROMLANAK KÉSŐBBI INTEGRÁCIÓJÁNAK ESÉLYEI.) Célszerű ezért külön rákérdezni – még ha ilyen helyzetben nem is éppen ez jut egy szülő nő eszébe elsőre! Másrészt érdemes a gyerekeket a későbbiekben is időszakosan audiológiai vizsgálatokra, szűrésre elvinni – hiszen az oltást is beadatjuk, csípőszűrésre is elvisszük a babákat; ez se maradjon ki!

 

A Péterke hallani fog című könyv főszereplőjének hallását sajnos nem ellenőrizték születésekor, pedig – evidens módon – a minél korábbi felismerés, sokkal korábbi és hatékonyabb segítséget tud mozgósítani: legyen az hallókészülék, hallás- és beszédtanítással foglalkozó szakember bevonása stb.