2012. 11. 29.
Mesés igazságtalanság (Magyar Narancs-recenzió)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újabb recenzió méltatja Anita könyvecskéjét, ezúttal Vári György írt róla a Magyar Narancs gyremekirodalmi összeállításában e héten. A kötet a közeljövőben várhatóan kapható lesz a hallókészülék-forgalmazók országos hálózatának halláscentrumaiban is, valamint, szellemiségéhez és szellemiségünkhöz híven, egyéb alternatív lelőhelyeken is.Ezekről hírt adunk a megfelelő időben! A december 8-i, szombati Hallókás Mikulás-ünnepségen például a budapesti Bem rakparti Bem Művelődési Házban kereshetitek a könyvet. Amely továbbra is megrendelhető az info@prae.hu e-mail címen.
 
"A vadász határozott, de érvelő jellegű fellépését követően a farkas elveszítette addigi intenzív érdeklődését a nagymamák és Piroskák iránt, onnantól fogva növényekkel táplálkozott, és nem mulasztott el csatlakozni az Üdvhadsereghez sem. A gonosz mostoha a mese végén mélyen megbánta Hófehérkével szembeni, minden jóérzést nélkülöző viselkedését, és a felek bizalmas barátnőkké váltak. Családom annak idején ugyanis letagadta előttem, hogy igenis vannak szemétségek, hogy a rossz nem minden körülmények között nyeri el méltó büntetését, és hogy igazi bajba is lehet kerülni, olyanba, amelyet nem feltétlenül old fel a végén Csilicsala bácsi varázslata. Ez talán nem volt helyes, a vitathatatlan jó szándék ellenére sem. Mert például simán elképzelhető, hogy az emberrel már rögtön születésekor történik valami igazságtalanság, amit értelemszerűen nem tudott »kiérdemelni«. Ez a falatnyi képeskönyv, a gyerekekhez szóló beszéd természetes tónusában mesél egy súlyosan hallássérült kisbabáról, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, ami – sajnos – a világ legtermészetesebb dolga. Mindez magától értetődővé és így elfogadhatóvá válik, mire átérünk azon a pár lapon, amely Péterkének a csöndbe zártság birodalmából a hangok világába tartó útjáról számol be. Az érzéki-esztétikai befogadás lehetőségét a világos és egyszerű mondatokat kísérő kedves és kifejező rajzok – szintén a szerző munkái – nyitják meg. A képeskönyvhöz még informatív utószó is járul, praktikus tanácsokkal, hogy mire figyeljünk, és kihez forduljunk, ha szükséges."
 
Vári György "Benyovszky Anita: Péterke hallani fog" Magyar Narancs, 26/48., 2012. november 29., Melléklet X.

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés